Bocsesz, szakmai kérdésem van: hogy a francba nevezzem a szereplőket? Kódneveket használni baromi fárasztó (kinek is volt a múlt héten a kódneve XIV. Lajos?) a monogrammok olyan izé, a real becenév nagyon átlátszó, a keresztnév első betűje meg gáz. Na mindegy, most ilyen.
nyavajgásaim kezdete : 3 és feledik igaz szerelmem véget ért
2009.11.11. 00:16 | lassanfelnövöktalán | Szólj hozzá!
Na, ma este betelt a pohár. Eddig elítéltem a bloggereket (defektes barmok, mér nem beszélnek emberekkel írás helyett), de be kell látnom, akárkinek lehet olyan szar vagy jó napja (akár véletlenül is) hogy kénytelen írni. És a blog.hu szerint ezzel akár még híres is lehetek... hát, csábító.
Na szóval: életem 3 és feledik szerelme ma ért véget. Nem egy éve, amikor kellett volna, hanem ma, egyfajta késleltetett effekttel. Nem fél éve, amikor az összes barátom megmondta (könnyű volt nekik racionálisnak lenni, mindnek van párja). Nem akkor, amikor ma délben, a kínai ebéd után az esőben a nagy Ő (akinek nem mondjuk ki a nevét) kimondta az örökbecsú szavakat. (komment : persze majd itt hirtelen lelövöm a poént, hát nem) Nem akkor, hanem pár órával később, amikor magára maradt az én a zseniális de érzelmileg védtelen agyam és összeállt a kép. Amikor végre egy extra hosszú nap meg a halmazati jellegű, több órás idegrongyoló angulus biztalk+smalltalk mix után végre egyedül maradtam a kocsiban.
Ott, akkor lett vége. Mert agyat ért, amit mondott. Mire felértem az üres lakásba, már tudtam. És elsőre azért bőgtem el magamat, mert agyonvert, belefacsarta a szívemet az öltönybe és otthagyott. Másodszor (RGvel való heveny telefon után) azért, mert átvertnek és szinte fizikailag megcsaltnak éreztem magam. Harmadszor akkor bőgtem el magam (A-val való tel közben) amikor rájöttem, hogy Ő , akit égető, irracionális szerelemmel szerettem 2 évig , nem az, akit láttam benne. Negyedszer (már átrohanva A-ékhoz) amikor megint rájöttem, hogy hülye vagyok és kihalásra ítélt, mert nincs az a nő, aki azt értékelné, amilyen vagyok. WARNING: csúf, gonosz és elhamarkodott általánosítás jön : A jányok mind azt mondják, hogy igen, ilyen az igazi férfi, de valójában mind agyatlan hülye biorobot, éretlen fruska, zavarodott bakfis - vagy észre se vesz (persze lehet, h ez utóbbiakról esetleg pont a fenti tény miatt nem derülhet ki, hogy ahb, éf, zb)
Na, vissza a sztorihoz.
2+ éve kezdtük, zavaros körülmények között (csak szex) aztán több lett. Aztán Ő elég mélyen került a kaxiba, nagyjából 1 éve ment el, hogy kb új életet kezdjen - az oldalvizen végig ott voltam én, szerettem, megértettem és támogattam. És mit mondjak, belezuhantam, na, bazmeg, ez van. Okos és nekem szép, fene jó volt vele a szex, és tele van érzelmekkel, pont mint én. Aztán, ahogy fordult be a sarkon az új élete és stabilizálódott lassan a világa, úgy távolodott tőlem. Az utóbbi fél évben 5-6 szor szakított velem, de valahogy mindig újra összehabarodtunk. És én folyamatosan reménykedtem, hogy javul a helyzet. De nem. A légyeg, hogy végig a ködben hajózva legyártottam az elméleteket, hogy most lefoglalja a válás, a lakásfelújítás, a munkahely keresés (de majd utána biztos jó lesz - BAROM), aztán az új hobby, az erre felépült új suli, akármi. És amikor e sok minden között mégis visszaengedett és pár szilánkot kaptam a testéből - lelkéből (közös nyaralás, beszélgetések egy utazás tervei, stb) én ujjongtam és a javulásról beszéltem a szkeptikus kis geci barátaimnak. És boldog voltam. Egy ilyen esemény után úgy pár napig, de addig is : boldog voltam. Szeret, hisz volt találka, szex akármi, csak most nehéz neki, mert van ez a dolog, tudod. Aztán ahogy az ajándék együtt-szilánkok egyre kisebbek lettek, egyre kevésbé voltam boldog és a köztes időben egyre jobban szorongtam. Jöttek az ál-elméletek (biztos tetszik neki vki a suliból, új közösség, alfa hím, tiszta evolúciós biológia stb - de akkor miért nem mondja meg?) Az utóbbi időben oda süllyedtünk, hogy már attól is boldog voltam, ha csak visszahívott. (BAROM!) És alig aludtam, és a gyomrom vatta állagú lett és remegős.
És mindenki látá, hogy ez gáz. Láták az bölcsek és az barátok szerte az ég alatt. És mondák vala : ez gáz. És én nem látám vala. Vazze.
Csak azt láttam, aki Ő lehetett volna: a tökéletes párom.
Igen, a szerelem részben annak a művészete, hogy a tényektől legkevésbé sem zavartatva olyannak látjuk Őt, amilyennek szeretnénk, hogy legyen (ezt majd kifejtem egy másik posztban)
És ilyenkor közel a gyógyulás: egyetlen mondat képes lerántani a leplet. Lehet hogy Ő már ezerszer mondta, hogy szerinte be kéne fejeznünk, de akkor miért volt a minden más, nyaralás, találkozás, szex? Én, amilyen barom vagyok, e mentén felépítettem a magam Patyomkin-faluját. A szavak nekem nehezen jönnek át, hiába no, nem vagyok egy kifejezett észlény (főleg, amikor érzelmekről van szó).
És én ilyennek akartam őt hinni: úgyan esendőnek és bizonytalannak, problémákkal küzdőnek, de érettnek, tele érzelmekkel és jó gondolatokkal, olyan értékesnek, amilyennek a magamat is vélem valahol. (Mindkét állítás - egy icipici hibával - még akár igaz is lehet.)
És amikor délben a kínai ebéd utáni esőben elhangzottak a Szavak: "én nagyon szeretnék egy pasit, egy kedves srácot, akit nem ismerek", na ekkor (pontosabban, mire estére agyat ért) összeállt az egész.
Ő nem az, akibe szerelmes voltam. Akibe szerelmes voltam, soha nem értékelné többre azt a bonyolult és összetett tulajdonsághalmazt, hogy "kedves" + "nem ismerem" , mint azt a tulajdonság halmazt, amilyennek az Ő elmondása szerint is és magam én-ideálja szerint is egybehangzóan vagyok : okos, érzelmekkel teli, érzékeny, mégis atomférfias, a szerelmemhez hűséges, támogató, megértő, szexis, dögös, művelt, figyelmes, (stbstb itt most pár oldalt kihagyok) aranyos, vicces, intelligens, önálló, gondolkodós, sportos, együtt-kaland-vágyó stbstb. Értékek. Amikről a csajok azt szokták mondani, hogy fontosak. Hogy ilyen pasit akarnak.
És ezek után : "nagyon akarok pasit,..." (itt jelentkeztem, hogy itt vagyok, helyes, szexis, stb stb , de Ő folytatta, hogyaszongya) "... akarok egy kedves srácot, akit nem ismerek". Nem engem. Nem is a fentebb vázolt elméleti "értékeket". Valaki mást, mindegy, csak új legyen (és kedves). Tehát , tisztelt bíróság, a lényeg még egyszer: új legyen. Nem, Ő nem most lesz 17 éves (34).
És itt a gubanc: biztos próbálta ő kommunikálni az elmúlt szűk évben, de valahogy nem jött át. Mert akkor miért kellettek az ellenkező jelek? Egyáltalán, találkozni, beszélni, nevetni, bókolni (ő is nekem) stb hónapokon át?
Miért nem mondta azt szimplán, amit most: figyelj, nekem új pasi kell, pont (ja és legyen kedves).
Bazmeg. Itt omlottam össze. Mekkora barom vagyok: valakit olyannak láttam, amilyennek akartam : végre egy lány, akinek értékek kellenek, abban jó vagyok. És tévedtem. Az a fontos, hogy új legyen (és persze kedves).
Igen kérem, azt láttam akit kerestem. És Ő nem volt elég érett ahhoz, hogy kb egy éven át elmondja, hogy nem. Mert mit csinál ilyenkor tanmese szerint vki : azt mondja, hogy figyelj, ne találkozzunk többet. Cuccok visszacsere, kis sírdogálás. És ha utána a kirúgott fél még mindig nem érti, akkor jön az, hogy a telefonba folyton csak az "üzenetet" mondja a kirúgó fél : figyelj, bocs, de nem akarok találkozni, nem te vagy aki kell, menjünk tovább, bocs. Sokszor, mindig. Tisztára mosóporreklám, de működik, én is csináltam már.
Szerintem Ő nincs még készen. Vagy - és itt megint egy zavaros elmélet jön - rosszabb esetben annyira sérült, hogy a pasikat csak mint újdonságot értékeli - aztán majd az egyik mellett, amikor nagyot kettyen a biológiai óra, jöhet gyerek (I bet : within one year she will be pregnant), aztán , ha ez megy tovább, borzasztó és egyben kétoldali, a gyermekeket is sújtó boldogtalanság. Na, elmélet vége, tegyük fel hogy nem ennyire sérült - good luck.
Szóval, merem remélni, hogy Ő még csak simán nincs készen, érzelmileg még csak 17 éves : "egy kedves srác akit nem ismerek". Hát kérem , let's face the fact: nyilván én is csak egy ilyen voltam. Meg a férje is. (na, még egy elmélet, heh)
Vagy, ha komolyan így gondolja, akkor még nagyobb gáz: mert akkor semmi sem igaz, amit hittem, mert igazából az a sok fontos dolog (értékek) csak bullshit. Elvben van, gyakorlatban pedig a "egy kedves srác, akit nem ismerek" kell. Aztán 1-2 év múlva a következő. A gyerekig. Na ja.
És, tekintetes megyei bíróság, itt bukott meg végleg a dolog. Mert én igenis értékeket keresek. Nem egy jótestű csajt, akit nem ismerek (és legyen kedves).
És ha valaki az értkeimet elutasítja (példűul inkább valaki olyant vár, aki kedves és még nem ismeri) az kívül van az értékeimen. És mellesleg elutasít engem, hah most már látom. Ő nem az, akit keresek. Persze ugyanaz a test , de mégsem ugíanaz a lány. Teccikérteni, én abba lányba voltam szerelmes, akivé a jelenlegi kis buta fruska esetleg egyszer válhat - vagy válhatott volna.
Én mindenestre nem akarom ezt a mostani lányt. Üljön le, egyes. Legközelebb készüljön. Nem mondom, hogy nem javíthat, a lehetőség remélem ott van benne - de most ez ennyi: 2+ év szerelem és szenvedés, ami 1 mondat, 10 perc, 2 telefon, avagy akármi kevés idő alatt törli a mostani vak reménykedést - életem 3 és feledik igaz szerelme oda.
És mi marad:
1.) remény, hogy hátha mégis sikerül - akár mással, akár vele később, ha egyszer felnő, az eredmény szempontjából kb mindegy
2.) félelem, hogy nem sikerül objektív okok miatt (hol a francban ismerkedjek? mikor? honnan szúrom ki az értékes lányokat a fruskák tömegéből? mi van, ha minden értékes lány már foglalt? stb majd ezt is elnyavajgom egyszer)
3.) és persze a legvégső félelem, hogy nem sikerül, mert eleve hamis az egész, nincs is, nem is kell senkinek, amit melengetek idebent a kis lelkemben, amilyen vagyok. És hogy kihalok magányosan, mert az értékek qrvára nem kellenek a lyányoknak, kizárólag elméletben. Gyakorlatban pedig nyer a "kedves srác, akit nem ismerek"
